A keresőcég által megrendezett elemzői találkozón szó esett a népszerű ingyenes levelező szolgáltatás felújításáról. Elárulták, hogy már gőzerővel készül a GMail 2.0, amely gyorsabb lesz elődjénél.
A Google célja egészen pontosan a következő: a felhasználói elégedettségi rátát 70 százalék fölé kell emelni, amely azt jelentené, hogy az ő szolgáltatásuk az egyik legnépszerűbb az internetezők körében. Ez meglehetősen nagy eredmény lenne, hiszen még egy ingyenes megoldásnál sem mindennapos az elfogadottság, illetve pozitív felhasználói visszajelzések ilyen magas aránya.
Hogy a magyarul beszélők számára is érthetővé tegyük a keresőcég célkitűzését, az újragondolt szolgáltatás két alapvető céllal készül. Az első, hogy elődjénél érezhetően gyorsabb legyen használat közben, a második pedig a gyakran szidott címjegyzék jobb, könnyebb kezelhetősége. A Google emberei tehát a sebességre és a kapcsolatok kezelésének javítására helyezik a hangsúlyt, amit az első szerencsés tesztelők szerint sikerült is. A néhány kiválasztott tesztelő, akik az elsők között próbálhatták ki a GMail második generációját, egyöntetűen arról számoltak be, hogy érezték a gyorsulást.
A lépést többen meglepőnek tartják, hiszen a szolgáltatás mind a mai napig a neve alatt hordozza a kicsi béta jelzést, ám a Google a jelek szerint a szokásostól eltérő felfogásban kezeli a béta és végleges változatokat. Jelenleg a felhasználók minden egyes postafiókhoz 4 GB tárhelyet vehetnek igénybe - azt nem tudni, hogy ez változik-e, az eddig megjelent képeken mindössze az új címjegyzék látható.
A GMail 2.0 megjelenése a jelenlegi tervek szerint jövő év elején várható. A jelek szerint az internetes oldal jobb felső sarkában egy újabb verzióra mutató hivatkozás hívja majd fel a figyelmünket a fejlesztés elérhetőségére, bár nyilván a Google csap majd némi hírverést a dátum közeledtével.
Forrás: SG.hu
www.sg.hu
Vissza
Targus Executive Top Loading Nylon fekete notebook táska - 14"
Targus /
Notebook
10.973,- Ft
(8.640,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
STAR SM-S201 mobil nyomtató58mm papírszélesség, 80mm/sec, 203dpi, Bluetooth, mágneskártya ...
Megjelent az Acronis True Image Home 2012!
Acronis True Image Home 2012 Számítógépek ...
Epson LQ-690 mátrixnyomtató akció!
Epson mátrixnyomtató LQ-690 LQ-690, 24 pins flat-bed printer, 106 columns, 1+6 ...
XEROX PHASER 3250DN Lézernyomtató hihetetlen áron!
Kizárólag az akciós készlet erejéig mindössze 39.624 Ft-ért vásárolhat Xerox Phaser ...
Bemutatkozik a világ első 27˝-os All-In-One munkaállomása - A HP Z1 munkaállomás
A HP Z1 Workstation alapjaiban változtatja meg a munkaállomásokról alkotott képet! Egy munkaállomás üzembe helyezése alapvetően ...
Új generációs Dell PowerEdge R720 rack szerver akció!
Nagy és kiegyensúlyozott teljesítmény A következő generációs Intel® Xeon® ...
D-Link DWC-1000 wireless kontroller akció!
A DWC-1000 Vezeték nélküli kontrollerrel egyszerűbben telepíthető és menedzselhető egy üzleti vezeték ...
Acer Ultra Short Throw projektor akció!
Acer S5201 DLP 3D Ultra Short Throw projektorDLP, Ultra Short Throw lens (0,5m), natív: XGA ...
Adatmentés hatékonyan gyorsan és most különösen olcsón!
HPQ StorageWorks D2D2502i Backup System Flexibilis ...
Dell PowerEdge T410 SAS szerver akció!
Robusztus teljesítmény és rugalmasság!Olyan növekvő vállalkozások és ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel