Az Unió a képzésben, az emberbe történő beruházás növelésében, a motiválásban látja a kiutat; ezért nem hálózatokra, gépekre, hanem motivációs programokra és oktatásra kell fókuszálnunk és költenünk: az emberbe kell beruháznunk, s nemcsak a fél év alatt elavuló technológiákba.
Az elmúlt időszakban Magyar Szocialista Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz‑Magyar Polgári Szövetség nyilvánossá tette elkötelezettségét az elektronikus társadalmi befogadás (e-Befogadás, e-Inclusion) kérdésének napirendre vétele mellett. Márfai Péter (MSZP), az Országgyűlés informatikai albizottságának elnöke levéllel fordult minden parlamenti párthoz, hogy létrejöjjön olyan ötpárti bizottság, aminek célja az e-Befogadás elősegítése, a digitális szakadék csökkentése és a digitális esélyegyenlőség megvalósulása. Ezzel párhuzamosan MDF nyílt levéllel fordult a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz, és a Fidesz–MPP közleményben nyilvánította ki, hogy „a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja kiemelten fontosnak tartja a szakértők által felvetett problémát, és támogat minden olyan kezdeményezést, amely a hátrányos helyzetű állampolgárok, fogyatékkal élők, idősek megsegítését, életminőségének javítását célozza. Éppen ezért felkéri a parlamenti pártok szakpolitikusait, hogy ebben a témában a legrövidebb időn belül egyeztessenek.” E pártok képviselőinek kezdeményezéséhez csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárt és a Szabad Demokraták Szövetsége is.
2008. január 8-án találkoztak a parlamenti pártok képviselői, és közös megállapodásra jutottak abban, hogy a társadalom életminőségének emelése közös feladat és a digitális esélyegyenlőség és az elektronikus befogadás stratégiai kérdés. A politikai pártok fontosnak tartják az társadalmi önszerveződések kezdeményezését és így támogatják az Inforum és a civil szervezetek, vállalkozások e-Befogadást célzó mozgalmát. Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) civil szervezetekkel és cégekkel közösen tavaly novemberben meghirdette csatlakozását az Európai Unió „e-Inclusion: be part of it” kezdeményezéséhez, elindítva az „e-Befogadás 2008, Magyarország” mozgalmat. A képviselők egy eseti parlamenti bizottság felállításában szükségesnek látják megvizsgálni azt, hogy melyek azok a feladatok, amelyek az államigazgatás eszközrendszerével oldhatók meg, s melyek azok, amelyeket a civil szervezetek és a gazdasági vállalkozások hatékonyabban végezhetnek el a probléma megoldása érdekében. Áttekintik, hogy a különböző tárcák, kormányzati hivatalok, civil szerveződések, vállalkozások és egyéb szervezetek tevékenységében miképpen jelenik meg az e-Befogadás, a digitális esélyegyenlőség kérdése, és mit tesznek a digitális szakadék áthidalása érdekében.
A parlamenti pártok képviselői közös megállapodásra jutottak abban, hogy
- Az e-Befogadás megvalósítása és ennek segítségével a társadalom életminőségének emelése közös stratégiai feladat.
- A digitális szakadék megfelezése 2010-ig nem csupán Uniós vállalás, hanem hazai célkitűzés is, hiszen Magyarországon az Uniós átlagot meghaladó mértékű a digitális szakadék. Ennek orvoslása közérdek és közfeladat.
- Fontosnak tartják az társadalmi önszerveződések kezdeményezését és így támogatják az Inforum és más civil szervezetek, vállalkozások e-Befogadást célzó mozgalmát. Segítik a civil szervezetek és vállalkozások, illetve a közszféra tevékenysége lehetőség szerint feszültségektől mentes legyen.
- Egyetértenek és támogatják az Inforum azon kezdeményezését, hogy jöjjön létre egy civil-közigazgatási-vállalkozói-politikai fórum. A civil szervezetek, a vállalkozások, a közigazgatás és a politikai élet szereplői közösen abból a célból hozzák létre a fenti szervezetet, hogy az információs társadalom és az e-Befogadás akciói lehetőség szerint összehangolva, közvetlen társadalmi kontroll mellett valósulhassanak meg.
- Szükségesnek látják megvizsgálni azt, hogy melyek azok a feladatok, amelyek az államigazgatás eszközrendszerével oldhatók meg, s melyek azok, amelyeket a civil szervezetek és a gazdasági vállalkozások hatékonyabban végezhetnek el a probléma megoldása érdekében, és milyen állami támogatás biztosítható számukra e kezdeményezés kiszélesítése érdekében.
- Közös megállapodásra jutottak abban, hogy, a legtöbb eszközzel és lehetőséggel a kormány rendelkezik át kívánják tekinteni, hogy a különböző tárcák és kormányzati hivatalok tevékenységében miképpen jelenik meg az e-Befogadás és a digitális esélyegyenlőség kérdése. Mit tettek ennek érdekében az elmúlt időszakban, és milyen terveik vannak, különösen a Gazdasági és Közlekedési, Szociális és Munkaügyi, Oktatási és Kulturális, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, Önkormányzati és Területfejlesztési, Egészségügyi Minisztériumnak, illetve az Elektronikus Kormányzat Központnak.
- Át kívánják tekinteni a civil szervezetek és a vállalkozások e-Befogadás irányú tevékenységeit is.
- Komplex módon kívánják vizsgálni, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben milyen lehetőség van az e-Befogadás kiemelt és összehangolt fejlesztési programba illesztésére.
- Szükségesnek látják egy eseti parlamenti bizottság felállítását az e-Befogadási mozgalom és tevékenységek támogatására, ellenőrzésére, szervezésére, és az 2010-i határdátumú EU irányelvekből adódó feladatok koordinálására.
- Kezdeményezik, hogy az Európai Unióhoz hasonlóan 2008 Magyarországon is legyen az e-Befogadás éve.
- Kezdeményezik, hogy a fenti pontok alapján Országgyűlési Határozat szülessék.
Az öt parlamenti párt képviselői kinyilvánítják, hogy ‑ együttműködve az Informatikai Érdekegyeztető Fórummal és a civil szervezetekkel – mindent meg kívánnak tenni azért, hogy Magyarország állampolgárainak életminőségét a digitális kultúra és az információs társadalom eszközrendszerével emeljék, s hogy az Európai Unió i2010-es irányelveinek megfelelően Magyarország (információs) társadalmi és gazdasági fejlődése számottevő és mérhető módon végbemehessen. A parlamenti pártok és az Inforum várják a csatlakozók jelentkezését a http://einclusion.hu weboldalon.
Kovács Kálmán (SZDSZ)
Márfai Péter (MSZP)
Molnár Béla (KDNP)
dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz-MPP)
Pettkó András (MDF)
dr. Tárkány Szücs Attila (Inforum)
Dombi Gábor (Inforum)
Vissza
Netgear 24-port ProSafe Switch (rack-be szerelhető)
NetGear /
Hálózat
25.273,- Ft
(19.900,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
STAR SM-S201 mobil nyomtató58mm papírszélesség, 80mm/sec, 203dpi, Bluetooth, mágneskártya ...
Megjelent az Acronis True Image Home 2012!
Acronis True Image Home 2012 Számítógépek ...
Epson LQ-690 mátrixnyomtató akció!
Epson mátrixnyomtató LQ-690 LQ-690, 24 pins flat-bed printer, 106 columns, 1+6 ...
XEROX PHASER 3250DN Lézernyomtató hihetetlen áron!
Kizárólag az akciós készlet erejéig mindössze 39.624 Ft-ért vásárolhat Xerox Phaser ...
Bemutatkozik a világ első 27˝-os All-In-One munkaállomása - A HP Z1 munkaállomás
A HP Z1 Workstation alapjaiban változtatja meg a munkaállomásokról alkotott képet! Egy munkaállomás üzembe helyezése alapvetően ...
Új generációs Dell PowerEdge R720 rack szerver akció!
Nagy és kiegyensúlyozott teljesítmény A következő generációs Intel® Xeon® ...
D-Link DWC-1000 wireless kontroller akció!
A DWC-1000 Vezeték nélküli kontrollerrel egyszerűbben telepíthető és menedzselhető egy üzleti vezeték ...
Acer Ultra Short Throw projektor akció!
Acer S5201 DLP 3D Ultra Short Throw projektorDLP, Ultra Short Throw lens (0,5m), natív: XGA ...
Adatmentés hatékonyan gyorsan és most különösen olcsón!
HPQ StorageWorks D2D2502i Backup System Flexibilis ...
Dell PowerEdge T410 SAS szerver akció!
Robusztus teljesítmény és rugalmasság!Olyan növekvő vállalkozások és ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel