Az elemzői várakozások alatti negyedéves mutatókról adott számot a Dell, aminek hatására a cég papírjai határozott süllyedésnek indultak a tőzsdén kívüli kereskedésben, majd némileg magukhoz tértek és stabilizálódtak. A világ második legnagyobb PC- és szervermárkája ugyanakkor elégedett saját teljesítményével, és a számok alapján számottevő eredményeket sikerült elérni az amerikai kiskereskedelmi csatornákban.
Dell: az elemzők csak a partvonalról kiabálnak
A Dell a negyedik negyedévben 10 százalékkal 16 milliárd dollárra növelte forgalmát az egy évvel korábbihoz képest, ami elmarad az 16,2 milliárd dolláros konszenzustól, ami néhány megkérdezett elemző szerint azt jelzi, hogy a kiskereskedelmi szegmensbe történő behatolás lassabb a vártnál. A részesedés növelése érdekében agresszív árazás miatt ráadásul 6 százalékkal olvadt az adózott nyereség. A vállalat a PC- és szerverpiacon egyaránt részesedést vesztett a tavalyi év egészében.
Az elemzői kritikákkal szemben a Dell vezetősége magabiztosan úgy nyilatkozott, kifejezetten elégedettek az eredményekkel, azok megfelelnek saját elképzeléseiknek. Donald Carty pénzügyi vezér a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy mivel a Dell már nem biztosít előrejelzést az elemzőknek, ezért azok saccolva becslik a céget.
Michael Dell Az elmúlt negyedévek során üzletek ezreiben jelentek meg Dell számítógépek világszerte, köszönhetően az erőfeszítéseknek, aminek hatására például az Egyesült Államok kiskereskedelmi piacán egy negyedév alatt 7 százalékponttal 24 százalékra növekedett a részesedése, rohamléptékkel közelítve a 29 százalékos HP-t -- az IDC számai alapján.
Sic transit gloria Dell
A vállalat 2006-ban vesztette el régóta őrzött PC-piaci vezető szerepét a PC-piacon a Mark Hurd kezei között magára talált HP-val szemben. A Dell a ´90-es évek során forradalmasította a PC-piacot a dinoszaurusz riválisaihoz képest hiperhatékony logisztikájával megtámogatott közvetlen értékesítési modelljével. Ennek köszönhetően 1999-ben először az Egyesült Államok, majd néhány évvel később a világ legnagyobb PC-márkájává vált.
Ez a modell azonban az ezredfordulót követően egyre kevésbé bizonyult hatásosnak, ahogyan a piaci hangsúly egyre inkább a kiskereskedelmi partneri csatornákra helyeződött vissza, valamint a Dell számára forgalom túlnyomó többségével szolgál amerikai piac részesedése a nemzetközi piacok növekedésével csökkent, ahol a vállalat alulreprezentálta magát.
A fogyasztók és kisebb tételben vásárló üzleti felhasználók sok esetben előnyben részesítik a személyes tapasztalatot, a vállalati ügyfelek figyelme pedig az informatikai infrastruktúra beszerzési költségeinek drasztikus csökkenésével inkább a szolgáltatások és komplett megoldások felé fordult, amit nagyrészt független partnerek végeznek. A Dell megfelelő partneri hálózatának hiányát az Államokban is megérezte, de a problémák különösen a nemzetközi színtéren krónikusak.
Megújult erővel
Ezek a tendenciák kényesen érintették a Dellt, mely főként a HP-val szemben részesedést vesztett a PC- és szerverpiacon egyaránt, de a notebookok terén például már a partneri kapcsolatokra és disztribúciós csatornákra összpontosító Acer is lelépte, miközben a HP toronymagas fölényt épített ki. A vállalat ennek hatására 2007 elején lapátra tette Kevin Rollinst az elnök-vezérigazgatói posztból, és a vezetést az alapító Michael Dell vette vissza, és megkezdődött a cég stratégiai átalakítása, és megalakult a nemzetközi terjeszkedésre koncentráló Global Operations, valamint az adatközpontokat kiszolgáló Data Center Solutions részlegek.
Dell most minden erejével a kiskereskedelmi és nemzetközi jelenlét erősítésén munkálkodik a PC-piacon, aminek érdekében a kereskedők megnyerésére egyes AMD-alapú gépek online direkt forgalmazását be is szüntette. A vállalat első kelet-európai márkaboltját Budapesten nyitotta meg meg tavaly, melyet az Enternet üzemeltet. A bolttal a Dell nyilvánvaló célja, hogy lépéseket tegyen a márka hazai ismertségének, konzumpiaci jelenlétének fokozása felé: mint Damján Tamás, a Dell hazai képviseletének vezetője is elismerte, a magyar PC-piacon alulreprezentált a globális viszonyokhoz képest. A budapesti üzletet követően nem sokkal Moszkvában is nyílt egy hasonló bolt.
Dell eközben a profitabilitás fenntartása érdekében agresszív költségcsökkentéseket hajt végre a vezér: eddig 3200 alkalmazottól szabadult meg. Az új, fogyasztóknak szánt divatosabb termékek révén és a nemzetközi disztribúciós erőfeszítésekkel a vállalat 2009-re forgalmának felét az Egyesült Államokon kívül akarja bonyolítani -- összehasonlításképpen a hasonlóan nagy amerikai jelenléttel bíró HP-nál ez az arány kétharmad.
Forrás: HWSW.hu
Vissza
LG W1942S-PF monitor 16:10, fekete, 8000:1, 5ms
LG /
Monitor
29.083,- Ft
(22.900,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
IBM System x3250 M3 szerver ajándék operációs rendszerrel!
IBM System x3250 M3 szerver - Intel Xeon x3440 (4C, 2.53GHz/8MB/2.5GT, ...
Dell FX100 Zero kliens a készlet erejéig akciós áron!
DELL PC FX100 Zero KliensA Dell™ FX100 egy valódi ...
Lenovo ThinkPad T420 notebook akció!
Lenovo ThinkPad T420 (4178-C5G) - 14.0˝ HD+ (1600x900) matt kijelző
JBL hangszóró újdonságok bevezető áron!
JBL 2.0 Hangszóró JEMBE feketeA JBL legújabb PC hangszórójáról simán megállapíthatnánk első ...
HP ProLiant ML110 G6 szerver akció!
HP ProLiant ML110 G6 szerver- 1 x Intel® Xeon® X3430 ...
IBM System x3550 M3 szerver akció!
IBM System x3550 M3 szerver- Intel Xeon E5645 (6C, 2.4GHz/12MB/5.86GT, ...
Fujitsu Tx100 S3 szerver akció!
Fujitsu PY TX100S3-2 szerverIntel® Xeon® E3-1220 (4C/4T 3.10 GHz 8 MB), 2 ...
Sony projektor ajándék vászonnal!
Az alábbi SONY projektorok mellé most mi adjuk a vásznat.Választható FunScreen rollós vagy Tripod
Megérkeztek a Gigabyte 7900 sorozatú csúcs VGA-i!
GIGABYTE Videókártya PCI-Ex16x ATI HD 7970 3GB DDR5 Cikkszám: GV-R797D5-3GD-B
Pehelykönnyű és szuper erős Samsung 900X3A notebook akció!
Samsung NP900X3A-B01HU notebook 13.3˝ LED HD (16:9,None ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel