A Microsoft csökkenti a dobozos Windows Vista bolti árát, hogy felpörgesse az eladásokat, az operációs rendszer így verziótól függően 20-40 százalékkal lesz olcsóbb. Az árcsökkentést a Vista SP1 érkezésével hangolják össze.
Vonzóbb lesz az ár
A Microsoft a Windows Vista megjelenése óta eltelt 14 hónap alatt már több mint 100 millió licencet értékesített. A Vista-eladások túlnyomó többségét azonban a céges licencek és az előre telepített operációs rendszerek adják, a bolti értékesítés részaránya mindössze 10 százalék körüli. A redmondi vállalat azonban bízik benne, hogy az árcsökkentéssel fel lehet pörgetni a bolti eladásokat is, és az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy alacsonyabb áron kelendőbb a termék.
Piaci szakértők rámutatnak, hogy míg az elmúlt évek alatt a számítógépek ára látványosan csökkent, és ma már a PC-vásárlás kevéssé pénz, mint inkább elhatározás kérdése, az asztali Windowsok ára nem követte ezt a trendet, ami azt eredményezte, hogy a gép árának egyre nagyobb részét tette ki az operációs rendszer. Részben ez is okozta azt, hogy a boltok polcaira kerülő olcsó számítógépekre ma már kivétel nélkül valamelyik Linux-disztribúciót telepítik a cégek.
Az Egyesült Államokban a dobozos Vista Ultimate ára 399 dollárról 319 dollárra csökken, az upgrade verzióért 259 helyett 219 dollárt kérnek majd. A Vista Home Premium upgrade verzió 159 dollár helyett 129 dollárért lesz majd megvehető. Az akció célja, hogy a korábbi Windows-változatokat használókat átcsábítsák az új operációs rendszerre.
A Microsoft minden országban csökkenti a Vista árát, azonban az egyes országokban az árváltozás mértéke eltérő lehet. Magyarországon a dobozos Vista Ultimate bolti ára jelenleg 113 ezer forint, az upgrade verzióért 74 ezer forintot kérnek. A Home Premum esetében 68 ezer forint a teljes verzió és 45 ezer az upgrate, a Home Basic 57 ezerért kapható, míg az upgrade változatért 29 ezer forintot kell fizetni a boltokban.
Az Intelt segítette volna a Vista Capable program?
Eközben egy, a Microsoft ellen indított perben olyan e-mailek kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a cég azért vezette be a ˝Windows Vista Capable˝ programot, hogy segítse az Intelt az olcsó 915-ös chipset értékesítésében, és ezáltal a negyedéves pénzügyi célok elérésében. Amint az ismert, a Vista kapcsán a PC-gyártók kétféle megjelölést használnak, a ˝Vista Capable˝ azt jelenti, az adott gépen ugyan fut a Vista, azonban funkcióinak jó része nem működik. Azok a PC-k, amelyeken a Vista összes képessége elérhető, ˝Vista Premium Ready˝ minősítéssel kaphatók.
A ˝Vista Capable˝ megnevezéssel kapcsolatban közérdekű csoportos per (class-action lawsuit) indult a Microsoft ellen. Két magánszemély beperelte a Microsoftot a seattle-i kerületi bíróságon, azt állítva, a vállalat megtévesztette a fogyasztókat ˝Vista Capable˝ elnevezéssel, ugyanis az ilyen PC-ken nem érhető el az operációs rendszer számos képessége. A felperesek azt állítják, csak akkor jöttek rá, hogy a Vista Capable matricát tartalmazó gépükön nem fut a Vista számos funkciója (pl. az új Aero felület), miután megvették az operációs rendszert. Az ügyet végül közérdekű csoportos keresetté nyilvánították.
Windows Vista Capable A perben nyilvánosságra került e-mailben a Microsoft részéről egy bizonyos John Kalkman írja a PC-gyártókkal kialakított kapcsolatért felelős Scott Di Valeriónak, hogy kifejezetten az Intel 915 chipkészlet kedvezőbb helyzetbe hozása érdekében döntöttek úgy, hogy módosítják a Vista Capable programot, és olyan hardverekre is kiterjesztik, amelyek nem képesek futtatni az új operációs rendszer 3D felhasználói felületét, az Aerót. Ez a döntés később a Microsofton belül is nagy vihart kavart és több partnerben is visszatetszést keltett a levelet nyilvánosságra hozó Seattle Post Intelligencer szerint.
Az Intel nem kommentálta az ügyet, a vállalat ugyanis nem érintett a perben. Chuck Mulloy, a cég szóvivője ugyanakkor határozottan leszögezte, az Intelnél nem ismerik John Kalkmant, az azonban bizonyos, hogy nincs és nem is volt felhatalmazása arra, hogy betekintsen az Intel pénzügyi eredményeibe, előrejelzéseibe, semelyik negyedévben sem.
Forrás: HWSW.hu
Vissza
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
IBM System x3250 M3 szerver ajándék operációs rendszerrel!
IBM System x3250 M3 szerver - Intel Xeon x3440 (4C, 2.53GHz/8MB/2.5GT, ...
Dell FX100 Zero kliens a készlet erejéig akciós áron!
DELL PC FX100 Zero KliensA Dell™ FX100 egy valódi ...
Lenovo ThinkPad T420 notebook akció!
Lenovo ThinkPad T420 (4178-C5G) - 14.0˝ HD+ (1600x900) matt kijelző
JBL hangszóró újdonságok bevezető áron!
JBL 2.0 Hangszóró JEMBE feketeA JBL legújabb PC hangszórójáról simán megállapíthatnánk első ...
HP ProLiant ML110 G6 szerver akció!
HP ProLiant ML110 G6 szerver- 1 x Intel® Xeon® X3430 ...
IBM System x3550 M3 szerver akció!
IBM System x3550 M3 szerver- Intel Xeon E5645 (6C, 2.4GHz/12MB/5.86GT, ...
Fujitsu Tx100 S3 szerver akció!
Fujitsu PY TX100S3-2 szerverIntel® Xeon® E3-1220 (4C/4T 3.10 GHz 8 MB), 2 ...
Sony projektor ajándék vászonnal!
Az alábbi SONY projektorok mellé most mi adjuk a vásznat.Választható FunScreen rollós vagy Tripod
Megérkeztek a Gigabyte 7900 sorozatú csúcs VGA-i!
GIGABYTE Videókártya PCI-Ex16x ATI HD 7970 3GB DDR5 Cikkszám: GV-R797D5-3GD-B
Pehelykönnyű és szuper erős Samsung 900X3A notebook akció!
Samsung NP900X3A-B01HU notebook 13.3˝ LED HD (16:9,None ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel