Miközben az Internet Explorer 8 fejlesztőcsapata a második Beta változat közeljövőbeni kiadására készül, a Mozilla-s fiúk sem tétlenkedtek, és a napokban közzétették saját böngészőjük következő verziójának első alpha kiadását. A végleges változatban várhatóan csak jövő év elején megjelenő Firefox 3.1 forradalmian nagy újdonságokat nem tartalmaz, de több apró finomítást hoz elődjéhez képest.
Az egy japán nemzeti park után ˝Shiretoko˝-ra keresztelt kódnevű böngésző első alphaját ugyan már múlt hónap végén ki szerette volna adni a Mozilla, azonban kénytelen volt a közzététel időpontját elhalasztani, miután az utolsó pillanatban egy igen zavaró hibát fedeztek fel a szoftver MacOS alatt futó változatában. A problémát azonban sikerült elhárítani, így végre bárki által kipróbálható az új böngésző első előzetes kiadása.
A Firefox 3.1 Alpha 1 fontosabb újításai közül a 3.0-as verzióban jelentősen átdolgozott címsávot, illetve a füles böngészést érintő néhány fejlesztést érdemes kiemelni. Utóbbinak köszönhetően immár végre intiutívabb módon működik a fülek közötti váltás a billentyűzetről, ráadásul az éppen nem látható fülön elhelyezkedő oldalakról egy kis előnézeti kép is megjelenítésre kerül, az egyértelműbb felismerhetőség érdekében. Ezt korábban egyébként már a Firefox 3.0-ba is szerették volna berakni a fejlesztők, idő hiányában azonban később kénytelen voltak bemutatását eltolni a későbbi, 3.1-es kiadásba.
A tervek szerint egyébként a Mozilla az új Firefox első bétáját várhatóan szeptember elején adja majd ki, a böngésző végleges változatának megjelenésére pedig jövő év elején lehet számítani.
Eredeti cikk itt.
Forrás: PC fórum
LG W1942S-PF monitor 16:10, fekete, 8000:1, 5ms
LG /
Monitor
28.194,- Ft
(22.200,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
STAR SM-S201 mobil nyomtató58mm papírszélesség, 80mm/sec, 203dpi, Bluetooth, mágneskártya ...
Megjelent az Acronis True Image Home 2012!
Acronis True Image Home 2012 Számítógépek ...
Epson LQ-690 mátrixnyomtató akció!
Epson mátrixnyomtató LQ-690 LQ-690, 24 pins flat-bed printer, 106 columns, 1+6 ...
XEROX PHASER 3250DN Lézernyomtató hihetetlen áron!
Kizárólag az akciós készlet erejéig mindössze 39.624 Ft-ért vásárolhat Xerox Phaser ...
Bemutatkozik a világ első 27˝-os All-In-One munkaállomása - A HP Z1 munkaállomás
A HP Z1 Workstation alapjaiban változtatja meg a munkaállomásokról alkotott képet! Egy munkaállomás üzembe helyezése alapvetően ...
Új generációs Dell PowerEdge R720 rack szerver akció!
Nagy és kiegyensúlyozott teljesítmény A következő generációs Intel® Xeon® ...
D-Link DWC-1000 wireless kontroller akció!
A DWC-1000 Vezeték nélküli kontrollerrel egyszerűbben telepíthető és menedzselhető egy üzleti vezeték ...
Acer Ultra Short Throw projektor akció!
Acer S5201 DLP 3D Ultra Short Throw projektorDLP, Ultra Short Throw lens (0,5m), natív: XGA ...
Adatmentés hatékonyan gyorsan és most különösen olcsón!
HPQ StorageWorks D2D2502i Backup System Flexibilis ...
Dell PowerEdge T410 SAS szerver akció!
Robusztus teljesítmény és rugalmasság!Olyan növekvő vállalkozások és ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel