Kinyitott a legnagyobb hardver-szoftver webáruház
Budapest, 2008. december 2. – Megnyílt hazánk legnagyobb, több mint 25 ezer terméket forgalmazó számítástechnikai webáruháza. A center.hu hivatalos forrásból csaknem 80 gyártó termékeit árulja, és napi 5-6 új akcióval várja az internetezőket.
A számítástechnikai termékeket vásárlók gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy az egyes kiegészítőkért újabb és újabb boltokat kell felkeresniük. Az új webáruház e kellemetlenségre kínál megoldást, mivel lefedi a teljes számítástechnikai palettát. A center.hu/webshop címen az internetezők a legkisebb alkatrészektől az asztali számítógépeken, notebookokon át a szoftverlicencekig mindent megtalálnak.
„Kínálatunkat folyamatosan frissítjük, s naponta 5-6 új akcióval várjuk látogatóinkat” – mondta Csáki Zoltán, a C.Enter ügyvezetője, akinek cége 1999 óta foglalkozik informatikai eszközök értékesítésével. Mivel a center.hu oldalt már eddig is 15 ezer egyedi látogató kereste fel hetente, a vállalat vezetősége elérkezettnek látta az időt arra, hogy termékeit online boltban is értékesítse.
A center.hu számítástechnikai webáruház hazánk legnagyobb, több mint 25 ezres termékkínálatával rendelkezik, és közel 80 gyártó hivatalos forrásból érkező terméke megtalálható az oldalon. Többek között Acer, AMD, APC, Asus, Canon, Cisco, Dell, Epson, Fujitsu-Siemens, HP, Intel, Lenovo, LG, Linksys, Logitech, Microsoft, Novell, Panasonic, Philips, Samsung, Sony, Toshiba és ViewSonic eszközöket lehet megvásárolni. Ezek között több mint 800 notebook és kiegészítő, 200 monitor és televízió, 4 500 szerver és kiegészítő, 1 000 nyomtató és kiegészítő, valamint 6 000 szoftver található.
Kapcsolódó anyagok:
A C.Enter logója letölthető az alábbi linkekről:
Webes felbontásban: www.sakkom.hu/sajto/center/kepek/center_logo.jpg
Nyomdai felbontásban: www.sakkom.hu/sajto/center/kepek/center_logo.eps
Csáki Zoltán fotója az alábbi linkeken érhető el:
Webes felbontásban: www.sakkom.hu/sajto/center/kepek/Csaki_Zoltan_web.jpg
Nyomdai felbontásban: www.sakkom.hu/sajto/center/kepek/Csaki_Zoltan_print.jpg
A C.Enter Információ-Technológiai Kft-ről
Az 1999-ben alakult vállalat informatikai eszközök értékesítésével és szoftverfejlesztéssel foglalkozik, emellett az informatikai rendszerek kialakításához, fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújt ügyfeleinek. Nagy hangsúlyt fektet megbízói komplex kiszolgálására, ezért állandó partnerei számára helyszíni garanciát biztosít, és a garanciális ügyek intézését is vállalja. A vállalat szervertermet üzemeltet, az általa fejlesztett, valamint nála hosztolt honlapokról pedig rendkívül széles körű fejlesztői és programozói ismeretekkel rendelkező munkatársai gondoskodnak.
A C.Enter Kft. 2003 óta tagja az Informatikai Vállalkozások Szövetségének, amelynek alelnöki posztját 2005-től 2007-ig a vállalat vezetője, Csáki Zoltán töltötte be. A vállalat 2005-ben részt vett a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért alapításában, melynek informatikáért felelős elnökségi tagja Csáki Zoltán. A cég 2000-ben megkapta a Microsoft Registered Partner státust, 2003-ban az IBM Business Partner címet, 2004-ben a Symantec Software Partner és OKI Shinrai Partner státust, majd 2005-ben Acer Active Partner, 2008-ban Xerox Hivatalos Viszonteladó lett.
A vállalat partnerei közé tartozik többek között a Dunapack Zrt., a Művészetek Palotája, az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Magyar Természettudományi Múzeum, a XX. Század Intézet és a Terror Háza múzeum. Ez utóbbi intézmény létrehozása érdekében végzett tevékenységéért 2002-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését adományozta Csáki Zoltánnak. Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének alelnökeként végzett munkájáért pedig dr. Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter 2006-ban miniszteri elismerésben részesítette, és Széchenyi-díjat adományozott neki.
2008. december 3. 01:21
KYOCERA TK-510C toner (FS-5020/5025/5030)
Kyocera /
Kellékanyag
43.688,- Ft
(34.400,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
IBM System x3250 M3 szerver ajándék operációs rendszerrel!
IBM System x3250 M3 szerver - Intel Xeon x3440 (4C, 2.53GHz/8MB/2.5GT, ...
Dell FX100 Zero kliens a készlet erejéig akciós áron!
DELL PC FX100 Zero KliensA Dell™ FX100 egy valódi ...
Lenovo ThinkPad T420 notebook akció!
Lenovo ThinkPad T420 (4178-C5G) - 14.0˝ HD+ (1600x900) matt kijelző
JBL hangszóró újdonságok bevezető áron!
JBL 2.0 Hangszóró JEMBE feketeA JBL legújabb PC hangszórójáról simán megállapíthatnánk első ...
HP ProLiant ML110 G6 szerver akció!
HP ProLiant ML110 G6 szerver- 1 x Intel® Xeon® X3430 ...
IBM System x3550 M3 szerver akció!
IBM System x3550 M3 szerver- Intel Xeon E5645 (6C, 2.4GHz/12MB/5.86GT, ...
Fujitsu Tx100 S3 szerver akció!
Fujitsu PY TX100S3-2 szerverIntel® Xeon® E3-1220 (4C/4T 3.10 GHz 8 MB), 2 ...
Sony projektor ajándék vászonnal!
Az alábbi SONY projektorok mellé most mi adjuk a vásznat.Választható FunScreen rollós vagy Tripod
Megérkeztek a Gigabyte 7900 sorozatú csúcs VGA-i!
GIGABYTE Videókártya PCI-Ex16x ATI HD 7970 3GB DDR5 Cikkszám: GV-R797D5-3GD-B
Pehelykönnyű és szuper erős Samsung 900X3A notebook akció!
Samsung NP900X3A-B01HU notebook 13.3˝ LED HD (16:9,None ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel