Akár 140 millió forintnyi támogatásban is részesülhetnek a HEFOP pályázatból az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) támogatásával induló cégek
A hazai infokommunikációs (IKT) kis és közepes vállalatok a legtöbb esetben nem tudnak megfelelő pénzügyi forrást biztosítani, hogy alkalmazottaikat folyamatos képzéseben részesítsék. Pedig a versenyképesség növelése, de már megőrzése sem képzelhető el a szakmai ismeretek folyamatos fejlesztése nélkül. Az IVSZ ezért olyan mintaként szolgáló „metapályázatot” készített, amely jelentősen megkönnyítette a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) által kiírt, a vállalkozói képességek fejlesztésének támogatását célzó Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programra (HEFOP) beadott pályázatok sikeres elkészítését, és aktívan koordinálta a több cégből álló konzorciumok létrejöttét.
Az IVSZ mintapályázata számos cégnek adott kezdő lendületet
Az IVSZ tagok számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott „metapályázat” ajánlásokat és minta szövegeket tartalmaz, amelyek segítségével leegyszerűsödött a pályázatok egyébként meglehetősen bonyolult és időigényes összeállítása. A dokumentum felhasználásával határidőre 22 cég adott be pályázatot önállóan vagy konzorcium tagjaként, a megpályázott támogatások összértéke eléri 140 millió Ft-ot. Sikeres pályázatok esetén, az elnyert támogatások felhasználásával a munkavállalalók az egész IKT iparágban használható általános szakismereteket és képesítéseket szerezhetnek.
Az IVSZ véleménye szerint az ehhez hasonló kezdeményezések más területeken is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cégek forrásbevonással kapcsolatos elképzelései ne maradjanak meg az igény szintjén, hanem közös összefogással sok sikeres pályázat születhessen.
Az IVSZ tudomása szerint az alábbi cégek adtak be pályázatot a HEFOP-ra a metapályázat nyomán: AdviceSoft, Informo, DSS, Elender, E-group, Meditcom, SearchLab, FilterMax, ITC, Intersoft, FreeSoft, Interface, Delta Elektronik, Montana, IDG, KFKIDirect, C.Enter, HumanSoft, Pentatrade, Procomp, EuroOne, MátraCOMP Kft.
„Az IVSZ „metapályázatát” hasznosítva a HUMANsoft Kft., mint konzorciumvezető adott be pályázatot a győri Pentartade Kft.-vel, a szegedi I.T.C. Kft.-vel és a zalaegerszegi Procomp Kft.-vel közösen. A támogatást az ügyfélszolgálati rendszer továbbfejlesztésével összefüggő humánerőforrás képzésére kívánja igénybe venni. Cél továbbá a konzorciumi tagoknál olyan tudásszintű rendszermérnökök biztosítása, akik a képzést követően nemzetközileg elismert minősítések megszerzésére képesek. Az IVSZ kezdeményezése nagy segítséget jelentett pályázati anyagunk sikeres elkészítésében.” – nyilatkozta Illés Antal a HUMANsoft Kft. ügyvezető igazgatója.
A szakember-továbbképzés fontos versenyképességi kérdés
A munkaügyi szolgáltatások fejlesztésére 8 milliárd forintos uniós programot indított a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) pályázata az IT szakemberek képzése esetén maximum 80%-os támogatást biztosít, amelynek keretében pályázatonként minimum 1 - maximum 18 millió forint igényelhető. A pályázat által elnyerhető támogatás az egész IKT szektor jövőjét jelentősen meghatározhatja, hiszen az EU-csatlakozással egyre fontosabbá válik, hogy szakembereink hivatalos minősítésekkel is rendelkezzenek, folyamatos képzésükkel az egész szakma minőségi elkötelezettsége emelkedjen. Az IVSZ kiemelt fontosságúnak tartja az FMM égisze alatt futó programot, hiszen az informatikai szakismeretek fejlesztése, színvonalának emelése az információs társadalom építéséhez és a gazdaság versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen feltétel.
Röviden az IVSZ-ről
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a Magyarországon működő, részben vagy teljes egészében informatikai profilú vállalkozások érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének küldetése kitörési pontok azonosításával, kidolgozásával és erőteljes lobby tevékenységgel pozitívan befolyásolni a hazai információs társadalom fejlődését. Ilyen kitörési pontok az e-bizalom kialakítása; a digitális aláírás elfogadtatása és használatának bátorítása; az internet hozzáférés és az internetes tartalmak témaköre. Aktív kommunikációval igyekszik minél több tagját bevonni a Szövetség életébe, a hatékony közös munkába. Az IVSZ magyarországi aktivitásán túl az Európai Unió legnagyobb informatikai szervezetének elnökségében (EICTA) is képviselteti magát, így tagjainak hatékony érdekképviseletet biztosít az Unióban is.
Forrás:
Informatikai Vállalkozások Szövetsége
www.ivsz.hu
2004. június 15. 00:54
STAR TSP650 NYOMTATÓ, SOROS GRAFIT
Star /
Nyomtató
65.278,- Ft
(51.400,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
IBM System x3250 M3 szerver ajándék operációs rendszerrel!
IBM System x3250 M3 szerver - Intel Xeon x3440 (4C, 2.53GHz/8MB/2.5GT, ...
Dell FX100 Zero kliens a készlet erejéig akciós áron!
DELL PC FX100 Zero KliensA Dell™ FX100 egy valódi ...
Lenovo ThinkPad T420 notebook akció!
Lenovo ThinkPad T420 (4178-C5G) - 14.0˝ HD+ (1600x900) matt kijelző
JBL hangszóró újdonságok bevezető áron!
JBL 2.0 Hangszóró JEMBE feketeA JBL legújabb PC hangszórójáról simán megállapíthatnánk első ...
HP ProLiant ML110 G6 szerver akció!
HP ProLiant ML110 G6 szerver- 1 x Intel® Xeon® X3430 ...
IBM System x3550 M3 szerver akció!
IBM System x3550 M3 szerver- Intel Xeon E5645 (6C, 2.4GHz/12MB/5.86GT, ...
Fujitsu Tx100 S3 szerver akció!
Fujitsu PY TX100S3-2 szerverIntel® Xeon® E3-1220 (4C/4T 3.10 GHz 8 MB), 2 ...
Sony projektor ajándék vászonnal!
Az alábbi SONY projektorok mellé most mi adjuk a vásznat.Választható FunScreen rollós vagy Tripod
Megérkeztek a Gigabyte 7900 sorozatú csúcs VGA-i!
GIGABYTE Videókártya PCI-Ex16x ATI HD 7970 3GB DDR5 Cikkszám: GV-R797D5-3GD-B
Pehelykönnyű és szuper erős Samsung 900X3A notebook akció!
Samsung NP900X3A-B01HU notebook 13.3˝ LED HD (16:9,None ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel