Infotárs,
2005.03.17. csütörtök 21:08
Csütörtök délután késő estébe nyúlóan tartotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) tisztújító közgyűlését.
Szoros küzdelem mellett az öt jelölt közül Kovács Zoltánt, a Kirowski vezérigazgatóját választották az IVSZ új elnökének.
A közgyűlés megválasztotta a négy alelnököt is, akik egyúttal a Budapesti KKV, Vidéki KKV, Nagyvállalkozások és Multinacionális Osztályok korábban megválasztott vezetői lettek: Csáki Zoltán, Vinnai János, Laufer Tamás és Vityi Péter.
A hét elnökségi tagot egy népesebb mezőnyből, összesen 20 jelöltből kellett kiválasztania a közgyűlésnek. A szavazatok számának sorrendjében az új elnökségi tagok: Kürti Sándor, Vahl Tamás, Szekfű Balázs, Kuthy Attila, Szittya Tamás, Beck György, Keresztesi János.
Az IVSZ március 17-ei tisztújító közgyűlésének két miniszter is vendége volt. Kóka János gazdasági miniszter, az IVSZ volt elnöke - aki ma is a tiszteletbeli elnöki cím birtokosa - beszédében elemezte a gazdaság és benne az ICT iparág helyzetét, lehetőségeit.
A legnagyobb feladatként Kóka a gazdaságnak a politika csapdájából való kiszabadítását jelölte meg; ˝el kell érni végre, hogy a populista, osztogató, álgazdasági üzenetek helyett az ország versenyképességének növelése legyen a fő üzenet˝. Kóka szerint a jelenlegi kormányzat hátralévő bő egy évében az a cél, hogy Magyarország a versenyképességi rangsorban 10 helyet lépjen előre, az állam beavatkozó szerepe ne lépjen túl az egészséges mértéken, s a fejlesztési irányokat a gazdaság önszabályozó módon határozza meg.
Kovács Kálmán informatikai miniszter a közgyűlést köszöntő beszédében pozitívan ítélte meg, hogy minden eddiginél több jelölt és nagyobb érdeklődés jellemezte az IVSZ tisztújítását. ˝A valódi verseny jelzi, hogy az IVSZ rangja, súlya nőtt, a vezetői pozícióknak igazi presztízse van, s a szervezet komoly szerepet vállalhat az ország versenyképességi koncepciójának kidolgozásában, az ICT iparágban rejlő gazdasági erők tudatosításában˝ - emelte ki az informatikai tárca irányítója.
Eredeti cikk:
http://www.ihm.gov.hu/hirek/informatika/ivsz-kozgyules2.html
2005. március 21. 22:30
Eaton ProtectionBox 8 TEL+TV, 8×DIN túlfesz-védő elosztó + RJ45 + koax
Eaton /
Szünetmentes tápegység
6.883,- Ft
(5.420,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
IBM System x3250 M3 szerver ajándék operációs rendszerrel!
IBM System x3250 M3 szerver - Intel Xeon x3440 (4C, 2.53GHz/8MB/2.5GT, ...
Dell FX100 Zero kliens a készlet erejéig akciós áron!
DELL PC FX100 Zero KliensA Dell™ FX100 egy valódi ...
Lenovo ThinkPad T420 notebook akció!
Lenovo ThinkPad T420 (4178-C5G) - 14.0˝ HD+ (1600x900) matt kijelző
JBL hangszóró újdonságok bevezető áron!
JBL 2.0 Hangszóró JEMBE feketeA JBL legújabb PC hangszórójáról simán megállapíthatnánk első ...
HP ProLiant ML110 G6 szerver akció!
HP ProLiant ML110 G6 szerver- 1 x Intel® Xeon® X3430 ...
IBM System x3550 M3 szerver akció!
IBM System x3550 M3 szerver- Intel Xeon E5645 (6C, 2.4GHz/12MB/5.86GT, ...
Fujitsu Tx100 S3 szerver akció!
Fujitsu PY TX100S3-2 szerverIntel® Xeon® E3-1220 (4C/4T 3.10 GHz 8 MB), 2 ...
Sony projektor ajándék vászonnal!
Az alábbi SONY projektorok mellé most mi adjuk a vásznat.Választható FunScreen rollós vagy Tripod
Megérkeztek a Gigabyte 7900 sorozatú csúcs VGA-i!
GIGABYTE Videókártya PCI-Ex16x ATI HD 7970 3GB DDR5 Cikkszám: GV-R797D5-3GD-B
Pehelykönnyű és szuper erős Samsung 900X3A notebook akció!
Samsung NP900X3A-B01HU notebook 13.3˝ LED HD (16:9,None ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel