Hitvallásunk szerint mindenkinek joga van az információs társadalom vívmányainak, megismeréséhez és használatához. Sajnos sokszor nem magunk döntünk arról, hogy az élet milyen lehetőségek és problémák elé állít bennünket. Ezért igyekszünk a társadalmi életben is aktívan részt venni, ami szerintünk egy cég számára úgy valósulhat meg, hogy olyan szervezeteket támogat, amelyek az élet különböző területein tevékenykedve segítik a rászorulókat.
RomNet-Média Csoport - www.romnet.hu
A RomNet politikai és közéleti internetes lapot roma fiatalok alapították 2002-ben. A szerkesztők az információátadás mellett kiemelt hangsúlyt helyeznek a honlap mozgalmi jellegére. A honlap munkatársai a magyarországi romák és szegény emberek élethelyzetének bemutatásával tiltakoznak a romák és minden egyes társadalmi csoport elnyomása és megbélyegzése ellen, valamint felhívják a társadalom és a jogalkotók figyelmét a változtatás szükségességére. Céljuk, hogy az ország minden egyes részén megtalálják azokat a munkatársakat, akik eljuttatják a helyiek segítségkérését és üzenetét a társadalom részére. Ezért rendkívül fontos, hogy a honlap megőrizze anyagi, ideológiai, valamint politikai függetlenségét.
A RomNet munkatársai segíteni kívánják azon szervezetek és szakemberek munkáját, akik az elnyomottak érdekeit képviselik, valamint a szegény emberek élethelyzetének javításáért dolgoznak. Ezért a szerkesztők segítik a különböző szervezetek egymás közti kommunikációját és együttműködését.
Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány - www.szalmaszal.org
A Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítványt 1995. január 19-én alapította Iványi Gábor metodista lelkész, akkor a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei igazgatója, az Oltalom Karitatív Egyesület létrehozója, a Wesley János Lelkészképző Főiskola főigazgatója. Alapításától 1999 végéig a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei mellett működött, s az FSZKI által gondozott csaknem 2000 hajléktalan olyan szükségleteit segített kielégíteni, melyekre az állami és önkormányzati normatív támogatásból nem futotta. A szükségletek és a lehetőségek közötti eme különbség valamelyes pótlásának igénye volt az alapító szándéka. Az alapítvány szerzett adományba pénzt, ruhaneműt, élelmet és berendezést. Felöltöztette, segélyben részesítette a rászorulókat. Segített többek között a nevelőotthonokból kikerült fiatalok beilleszkedésében, az anya-gyermekotthon felszerelésében és gyermekcentrikus működtetésében, az arra felkészült hajléktalanok lakáshoz juttatásában.
RPG.hu - www.rpg.hu
Az RPG.HU - Magyar Szerepjátékosok Oldala 1997 óta van jelen az interneten, előbb szerepjátékos és más kapcsolódó levelezőlisták szemezgetésével szerzett nevet, majd később önálló oldallá vált. Célja, hogy pontos és naprakész információkkal, valamint színvonalas írásokkal és cikkekkel lássa el az Internet hozzáféréssel rendelkező magyar szerepjátékosokat.
A Magyar Szerepjátékosok Oldalán megtalálhatóak a legfrissebb nemzetközi és hazai szerepjátékos hírek, levelezőlistákkal, online játékokkal kapcsolatos információk, angol és magyar nyelvű modulok, olvasói cikkek, szerepjátékkal kapcsolatos linkek és képtárak is. Rendszerezve elolvashatóak az RPG levelezőlisták legszínvonalasabb írásai, továbbá könyvek, újságok, mozifilmek kritikái is.
Itt található Magyarország legnagyobb szerepjátékos fóruma és ezek az oldalak adnak helyet az első magyar szerepjátékos linkcsere programnak, valamint a különböző szerepjáték fajták magazinjainak, honlapjainak, kiadóinak és fórumainak is.
Logitech Laptop Headset H555
Logitech /
Szórakoztató elektronika
15.113,- Ft
(11.900,- Ft + ÁFA)
COMPUTERWORLD HÍREK
| Szűkítés: | OK |
IBM System x3250 M3 szerver ajándék operációs rendszerrel!
IBM System x3250 M3 szerver - Intel Xeon x3440 (4C, 2.53GHz/8MB/2.5GT, ...
Dell FX100 Zero kliens a készlet erejéig akciós áron!
DELL PC FX100 Zero KliensA Dell™ FX100 egy valódi ...
Lenovo ThinkPad T420 notebook akció!
Lenovo ThinkPad T420 (4178-C5G) - 14.0˝ HD+ (1600x900) matt kijelző
JBL hangszóró újdonságok bevezető áron!
JBL 2.0 Hangszóró JEMBE feketeA JBL legújabb PC hangszórójáról simán megállapíthatnánk első ...
HP ProLiant ML110 G6 szerver akció!
HP ProLiant ML110 G6 szerver- 1 x Intel® Xeon® X3430 ...
IBM System x3550 M3 szerver akció!
IBM System x3550 M3 szerver- Intel Xeon E5645 (6C, 2.4GHz/12MB/5.86GT, ...
Fujitsu Tx100 S3 szerver akció!
Fujitsu PY TX100S3-2 szerverIntel® Xeon® E3-1220 (4C/4T 3.10 GHz 8 MB), 2 ...
Sony projektor ajándék vászonnal!
Az alábbi SONY projektorok mellé most mi adjuk a vásznat.Választható FunScreen rollós vagy Tripod
Megérkeztek a Gigabyte 7900 sorozatú csúcs VGA-i!
GIGABYTE Videókártya PCI-Ex16x ATI HD 7970 3GB DDR5 Cikkszám: GV-R797D5-3GD-B
Pehelykönnyű és szuper erős Samsung 900X3A notebook akció!
Samsung NP900X3A-B01HU notebook 13.3˝ LED HD (16:9,None ...
Member of IVSZ

Member of SZEK

Acer Affinity Gold partner

Dell Registered Partner
![]()
OKI System Shinrai Partner

XEROX Viszonteladó

APC megbízható szállító

EATON Authorized Partner

Cisco partner

Symantec Software Partner

ESET Partner
![]()
FUJITSU partner

LENOVO Premium Partner

IBM Business Partner

PARTNEREINK: Computerworld.hu | GameStar.hu | PCWorld.hu | SG.hu Hírmagazin | Lánchíd 19 Design Hotel | PC Guru | Hitel